Rosszul lett egy szavazó Hajdúnánáson
Valószínűleg epilepsziás rohamot kapott egy választó vasárnap az egyik hajdúnánási szavazókörben – közölte a helyi választási iroda vezetője.
Valószínűleg epilepsziás rohamot kapott egy választó vasárnap az egyik hajdúnánási szavazókörben – közölte a helyi választási iroda vezetője.
A hajléktalanok a területi választási iroda címéhez tartozó választókerület jelöltjeire szavazhatnak – így gyakorolhatja alapjogát olyasvalaki, akinek nincs fedél a feje felett. Nem igaz, hogy minden hajléktalan apolitikus lenne, vagy a pártok vinnék őket kézen fogva a szavazóurnához. Egy szegedi, politikailag öntudatos hajléktalan választóval beszélgettünk, aki egy évvel ezelőtt került az utcára.
Már vannak fotók Orbán Viktor Facebook-oldalán a reggeli szavazásról. A Miniszterelnökség a Magyar Nemzettől kért fényképet, miután az MTI-t nem hagyták fotózni.
Legkésőbb vasárnap 16 óráig meg kell semmisíteniük az országgyűlési választáson induló pártoknak és jelölteknek a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok (választási irodától kapott) adatait.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke 68 százalék feletti részvételre számít a vasárnapi országgyűlési képviselőválasztáson.
Rosszul lett a szavazatszámláló bizottság egyik tagja a somogyi 2-es választókerülethez tartozó Tótújfalu 001-es szavazókörben vasárnap reggel - közölte a rendkívüli eseményekről tájékoztató oldalán a Nemzeti Választási Iroda.
A szavazólapok lefényképezése vagy a szavazókörből való kivitele jogsértő a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken elfogadott, a választási szerveknek kiadott, nem kötelező érvényű iránymutatása szerint. A testület azért is adott ki iránymutatást a kérdésben, hogy a visszaéléseket, így például a láncszavazásokat megakadályozza.
Halottaknak szóló választási felhívásokat is kézbesítettek vasárnap reggel Orbán Viktor nevében.
Epilepsziás rohamot kapott és a földre esett egy szavazó vasárnap délelőtt a Fejér megyei Rácalmás 1-es számú szavazókörében - közölte a helyi választási iroda vezetője .
A részvételi arány 11 órakor Heves megyében volt a legmagasabb, 25,04 százalék, ami 62.277 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 19,52 százalék, abban a megyében 87.269-en voksoltak. A fővárosban a szavazók 23,61 százaléka, 322.712 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.
A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 1.862.870 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Nem minden szavazókörben volt függöny, néhol elmaradtak a borítékok és akadt olyan hely, ahol nem engedték, hogy a voksoló saját tollával húzza be az ikszet. Ezekről panaszkodtak az állampolgárok az Együtt-PM demokráciavonalán a hvg.hu-nak megküldött közleményük alapján.
Egy budapesti taxitársaság számáról kapott jobbikos üzenetet az egyik olvasónk. Úgy tujduk, hogy a telefonszám, amiről az sms érkezett, nagyon széles körben használt sms-marketing szám, és ha valaki a taxicég nevén mentette el, akkor azt hiheti, hogy az a feladó.
Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, akit testi fogyatékosság vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más választópolgár - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes - segítségét veheti igénybe.
"A kormányváltók helyi aktivistái április 6-án éjjel arra lettek figyelmesek, hogy ismeretlenek egy autóból kiszállva egymás után ragasztják le fehér lappal Kiss Zsolt, a kormányváltók helyi jelöltjének jogszerűen kihelyezett plakátjait" – jelezte a szocialista párt az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében.
"Ózdon, a helyi 3. számú választókörzetben a Vasvár úton egy fiatalember zsákba gyűjtötte össze többek között Nyakó Istvánnak, a kormányváltók jelöltjének jogszerűen kihelyezett kampányanyagait" - írták a párt Országos Sajtószolgálahoz eljuttatott közleményében.
Az MSZP arra szólítja fel a hatóságokat, hogy orvosolják Londonban a választással kapcsolatos "problémákat, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a választópolgárok élhessenek szavazati jogukkal".
Rosszul lett egy szavazó vasárnap délelőtt a Vas megyei Kemenesmagasiban, ezért mentőt hívtak hozzá - közölte a helyi választási iroda vezetője.
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 9,5 százaléka adta le szavazatát. Borsodban, Szabolcsban és Budapesten a legkisebb a szavazási kedv.
A választásra jogosultak 9,5 százaléka, 762.141 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.